Gergelyiugornyai testvérlátogatás

Miután Jóni Tibor testvér haza érkezett szívműtét után a kórházból, megbeszéltük a feleségemmel, Anikóval, hogy meglátogatjuk őt, és részt veszünk egy istentiszteleten is. Tibor nagy örömmel fogadta szándékunkat, és 2018. június 30-án felkért, hogy szolgáljak Isten Igéjével a közösség felé, amelyet készségesen elfogadtam.

Megérkezve nagyon-nagy szeretettel fogadtak minket. Rétközberencsről is csatlakozott az Oláh házaspár. Rövid bemutatkozás és beszélgetés után átmentünk az imaházba, ahol délután elkezdődött az istentisztelet. Hála az Úrnak nagyon szép számmal gyűltünk össze, hogy együtt imádjuk, dicsérjük és tiszteljük az Úr nevét, többek között a Vásárosnaményi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és felesége is. 

Az istentiszteleten hárman is vezettük a dicséretet külön-külön, Oláh Kálmán, Tibor és én (Barnabás). Nagyon jó volt a dicséret, érezhetően jelen volt Isten Szelleme.

Oláh Kálmán tett bizonyságot megtéréséről és az Istennel való kapcsolatáról, majd két gyermek kívülről elmondott igeverset osztott meg velünk. 

A Máté 12, 33-45 igeverseivel szolgáltam a közösség felé: „Fát gyümölcséről…” címmel.

Nagyon hálásak vagyunk elsősorban Istennek, hogy egyre több Krisztusnak elkötelezett cigány embert ismerhetünk meg. Hálásak vagyunk a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Baptista Cigánymisszió és az Olajfák Baptista Gyülekezet vezetőin ek, munkásainak, szolgálóinak, hogy támogatják azt a munkát, szolgálatot, hogy egyre szélesebb körben elérjük a cigányságot az Evangéliummal.

Varga Barnabás                                             

Porcsalma