Puporka Gusztáv
Cigánynak születtem, de nem cigány közösségben nőttem fel. Tizennyolc éves voltam, amikor átadtam az életemet Istennek. Keresztény lettem. A Biblia olvasása közben Mózes története került elém. Mikor elolvastam, az ő történetén keresztül mutatott rá Isten, hogy saját népem közé küld, az örömhír megosztása céljából. Ehhez viszont elengedhetetlen volt, hogy mélyrehatóan kezdjem megismerni a cigány közösségeket, és én magam is kívülről-belülről változzak.
Elkezdett érdekelni saját népem történelme, kultúrája, szokásai, életmódja, nyelve, egy szóval minden, ami rólunk szól.
Több közösségbe is jártam, járok, elsősorban magyar cigány (tisztázatlan identitású) emberek közé. Egy ismerősöm mondta a következőket a cigány népről: „Minden cigányközösség teljesen más. A cigányság nem egy egybefüggő massza. Elkerülhetetlen, hogy rengeteget tanuljunk róluk.” Ennek az alapvető előismereteknek a megszerzését létfontosságúnak éltem és élem meg személyes életemben, szolgálatomban.
Terjedelmi korlátok miatt, jelen írásomban a sok nélkülözhetetlen előismeret közül csupán a cigány közösségek eltérő társadalom-szemléletét, a hitelességet, a keresztény cigány identitást, oktatást, teológiai értelemben pedig az evangélium iránti hűséget látom szükségesnek felvetni.
Cigányság és társadalom
Nekünk, cigányoknak is megvan az a sajátos gondolkodásmódunk, ahogyan látjuk a világot, benne magunkat és másokat. Úgy tapasztalom, hogy ennek figyelembevétele (vagy figyelembevételének hiánya) befolyásolhatja missziós munkánk megközelítését.
A kárpáti, oláh és teknővájó cigányok, mind-mind másképpen gondolkodnak önmagunkról és a „többiekről”.
Ha egy képzeletbeli piramist vázolnánk föl magunk elé, akkor mindhárom csoport tagjai eltérően sorolnák be magukat, a többi cigány csoportot, és a nem cigányokat, a csúcstól (a legelitebbtől) lefelé haladva. Ebből az következik, hogy az egyes cigány közösségek társadalomszemléletét (is) döntően meghatározza identitásuk, önértékelésük. Ez a besorolás pedig kihat az őket megközelítő missziós munkások, és a tőlük jövő üzenet el- és befogadására.
Ez alapján el kell gondolkodjunk, hogy missziónkban miért az általában halmozottan hátrányos, súlyos identitásválsággal küzdő cigány közösségeket érjük el? Ráadásul ezekben az elért közösségekben – sok helyen – miért terelődik a cigánymisszió évtizedek (óta) után vakvágányra?
A következő fejezetekben ezekre a kérdésekre is keressük a válaszokat.
Cigányság és identitás
Kereszténnyé válásom után új
ra kellett definiálnom az életemet és identitásomat. Ez utóbbi hosszú évek munkája volt, s tart napjainkban is. Mivel nem voltak körülöttem olyan – egészséges identitású – keresztény cigányemberek, akik megjárták már ezt az utat, s akiktől ebben segítséget kaphattam volna, „csupán” Isten kegyelme volt segítségemre cigány identitásom egészséges megélésében és újradefiniálásában. Ma elmondhatom magamról, hogy egy keresztény, cigány származású magyar embernek tartom magam. Bár úgy gondolom, hogy létezik más helyes megfogalmazás is az egészséges keresztény cigány identitásról.
A szegény sorsú teknővájó és magyar cigány közösségekben többnyire megfigyelhető valamilyen szintű identitászavar. Nem büszkék cigányságukra, mivel gyakran a velük kapcsolatos előítéletek veszik őket körül, s érzik, látják, hogy megvetés tárgyai. Ezek a cigányok a misszió során – egyéb lehetőségek híján – gyakran a többségi társadalom (misszionárius) értékrendjének, elvárásainak kényszerülnek (vagy inkább próbálnak?) megfelelni (néha az evangélium helyett), s így érvényesülni. Az ilyen cigányemberek újjászületésekor (de olykor már evangélizálásukkor) kulcsfontosságúnak látom felépíteni, szükség esetén újradefiniálni cigány identitásukat (kérdés, hogy ebben egy nem cigány misszionárius tud-e segíteni, s ha igen, miként).
Az erőteljesebb identitással rendelkező cigányok (például oláh cigányok) esetében – kereszténnyé válásuk időszakában – csupán olyan kérdésekre kell válaszokat keresni, hogy miként tudják cigányságukat biblikusan (nem feltétlenül a többségi társadalom elvárásainak mindenben megfelelve) és emelt fővel megélni, elkötelezett keresztényként, de mégis mindenestől cigányként.
Cigányság és hitelesség
Címünk máris felvet egy másik kérdést, mégpedig hogy mit is jelent hitelesnek lenni?
Elkötelezettséget? Magas erkölcsi elveket? Ezek minden bizonnyal nélkülözhetetlenek. Ugyanakkor elgondolkodtunk már azon, hogy különböző kultúrákban és/vagy emberi közösségekben más és más a norma, az értékrend, a szokás, és a stílus? Tehát mi alapján döntjük el, hogy egy misszionárius hiteles? Talán mindannyiunkkal, akik keresztények vagyunk, előfordult már, hogy azt képzeltük: mivel elkötelezettek vagyunk Krisztus irányába, ez alkalmassá tesz bennünket minden szolgálatra.
Fölmerült már bennünk, hogy Isten miként szólította meg Izraelt?
Az Újszövetség tanúsága szerint Isten önmagát megüresítve mindenestől zsidó emberré válva kívánta üdvösségre vezetni Izraelt Jézus Krisztusban. Tehát nem azzal kezdett, hogy Izraelt tette olyanná, mint saját maga, hanem ő lett Krisztusban mindenestől (emberileg) zsidó.
Megkérdezzük magunktól, amikor cigánymissziót végzünk, hogy vajon mi szeretnénk-e előbb rengeteget tanulva olyanokká lenni, mint akikhez megyünk, vagy az a törekvésünk, hogy mindenestől a magunk képére asszimiláljuk misszionáltjainkat?
A különbözőségekből adódóan számos meg nem értés fakadhat. Sok példát hozhatnánk fel, mint például ahol a – jó szándékú, romákat őszintén szerető – lelkész fekete papi ruhában ment be a telepre. A fekete (papi) ruha az egyházhoz nem, vagy csak lazán kötődő cigányokat a temetésre, halálra emlékezteti, amitől ők gyakran tartanak. Az ilyen és ehhez hasonló gyakori kulturális különbségekből eredő súrlódások miatt abbamaradt a helyi egyház tevékenysége e romák között.
Egy másik esetben a lelkész – az egyébként rendkívül igényes, jómódú helyi romák közé – sajátos nyelvezettel, hosszú hajjal, és a még nagypapától örökölt érettségi öltönyben ment missziózni, nem sok olyan hidat verve, amin az evangélium robogó vonata célba érhetett volna.
A fentiek alapján fontosnak tartom, hogy az egymás megismeréséből kialakuljon a kölcsönös bizalom és elfogadás. Amennyiben ez bármelyik oldalról hiányzik, akkor a misszió sikertelenné válhat.
Fontos számomra, hogy lássák és érezzék, közülük való vagyok, ott vagyok velük, megértem helyzetüket és problémáikat, hogy rám számíthatnak és hagyjam, hogy ők is segítsenek. Az egyik kegyelemre szorult megy a másik kegyelemre szorulthoz.
Cigányság és evangéliumi hűség
Amikor beléptem a cigánymisszióba, többször merült fel bennem az a gondolat, hogy én magam is érhetek el eredményt. Több olyan missziós munkáról hallottam és láttam a következményét, amikor valaki azt gondolta, hogy nemcsak Isten, de mi magunk is érhetünk el sikereket. Sokszor tapasztaltam, hogy amikor eredményorientált, külső forrásból (is) finanszírozott a misszió, önkéntelenül arra készteti a misszionáriusokat, hogy ők maguk rövid időn belül számokban gondolkodjanak. Olyan megtértek számáról nyilatkozunk, akik valóban megtértek? Olyan bemerítettek (keresztelteket) jelentünk le, akik (vagy szülei) valóban újjászülettek? Elkerülhetetlen, hogy magunknak szegezzük a kérdést: vajon az evangélium világos, tiszta üzenetét megcsorbíthatjuk a magunk vagy mások törekvései miatt?
Egy másik aspektusa az evangéliumi hűségnek a kultúra és az evangélium viszonyának kérdése. Napjaink misszióiban ez a téma gyakran előkerül. Egy közösség, vagy éppen az őket misszionáló személyek kultúráját olyannyira figyelembe kell-e vennünk, hogy az az evangélium világos tanítását is eltompíthatja, és esetleg részletkérdések, vagy semleges dolgok válnak meghatározóvá? Elkerülhetetlen, hogy megválaszoljuk azt a kérdést: a kultúra figyelembevételének nem csupán a kapcsolatteremtés, és az evangélium számára hídverés a célja? Amennyiben a válaszunk nem, akkor eszerint komolyan hisszük, hogy mi magunk – saját törekvéseinkből – előre tudjuk mozdítani a missziót? Ez pedig felettébb kérdéses a Mt 28,19-20 és a Filippi 2,13 viszonylatában: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek.”, „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.”
Szükségesnek látom alaposan ismerni és figyelembe venni a kulturális közeget az evangélium megosztásakor, de ennek nem szabad a Biblia üzenetét átalakítania, sem a misszionáriusok, sem a misszionáltak elvárásai miatt.
Cigányság és oktatás
A saját életemben a tanulás nagy hangsúlyt kapott annak ellenére, hogy körülményeim, anyagi lehetőségeim nem tették ezt mindig lehetővé. A megszerzett tudást igyekszem népem érdekében is használni. Számomra a tanulás a személyes érvényesülésem egyik meghatározója.
Ahogy már korábban említettem, a cigányság nem egy egybefüggő massza, s ezért a tanulás is minden közösségben más-más jelentéssel bír.
A halmozottan hátrányos helyzetű magyar cigányok hajlamosabbak gyakrabban tekinteni kiemelkedésük kulcsaként a tanulásra. Ők valamivel jobban függenek a többségi társadalom világától, mint a tradicionális cigány közösségek, s így a nem cigányokéhoz hasonló életformában kell, hogy érvényesüljenek, megéljenek.
A tradicionális cigány emberek (mint például a gáborok) általában zártabb közösségekben élnek, s ezért igyekeznek függetlenebbek maradni a többségi társadalom elvárásaitól. A kultúrájukra bár erősen hat a globalizáció, jelenleg mégis ellenállnak az uniformizálódás azon törekvésének, amely asszimilálni kívánja a lét- és életformájukat. Egyelőre nem kívánják feladni sajátos kultúrájukat, melyet az iskolában (a nem cigányok iskoláiban) eltöltött évek erősen gyengítenének, feloldanának. A közösség saját magát látja el, nem érzik szükségét a továbbtanulásnak. A gáborok évszázadok óta kiváló fémműves mesteremberek. Ugyan nincs papírjuk róla, mégis megélnek. Hasonlóan asszonyaik árukereskedelmének sincs szüksége kereskedelmi végzettséget igazoló papírra. Ez is mutatja, hogy a tradicionális hagyományőrző cigányok teljesen más társadalmi struktúrában élik életüket. Ezekben a közösségekben a tanulás más jelentőséggel bír. Gyermekeik nem kívánnak leérettségizni, lediplomázni, mert közösségeik életfeltételeihez ezekre nincs szükségük. Ugyanakkor a gáborok mégis rengeteget tanulnak. Minden férfinak kötelező ifjúkorában autóvezetői engedélyt szerezni. Fejből ismerik akár egész Európa úthálózatát. Mindnyájan jól beszélnek cigányuk, románul, magyarul, emellett gyakran franciául, szláv nyelveken, s újabban németül, angolul is társalgási szinten. A kérdés csupán az, hogy misszióink a cigányság szempontjából mennyire tartják ezt a különbséget üdvösnek…
