Vig Miklós, baptista teológus hallgató vallomása
Arról szeretnék bizonyságot tenni, hogyan tanultam meg tisztelni önmagamat, mint cigány embert. Ez nem mindig volt így. Amikor általános iskolás lettem Gyergyószentmiklóson, sok cigány iskolatársam volt. A többiek nem szerették a cigányokat, kiközösítették őket, nem beszélgettek, nem játszottak velük. Kialakult két csoport az iskolában: a cigányok és a nem cigányok. Ez a két csoport gyakran feszült egymásnak. Engem a családom, a nagynéném és a férje úgy neveltek, hogy nekem szégyellni kell a cigányságomat. Azt tanították, hogy a cigányság nem egy erény, amivel dicsekedni lehet, azt szégyellni és tagadni kell. Nagynéném sok mindent tett azért, hogy őt se kezeljék cigányként, ami miatt sok fájdalom volt az életünkben. Engem is sok sérülés ért az iskolában. Akkor döntöttem úgy, hogy én nem akarok cigány lenni, hanem csatlakozom azokhoz, akik nem szeretik, sőt gyűlölik a cigányokat. Próbáltam hozzájuk beilleszkedni, nekik megfelelni. Vártam tőlük az elismerést, a barátjuk akartam lenni. Viszont amikor konfliktus támadt a gyerekek között, egyből a fejemhez vágták a cigányságomat. Amikor próbáltam nyitni a cigányok felé, ők sem akartak befogadni, mert többnek gondoltam magam náluk. Gyakran estem két szék közé. Emiatt kezdetben agresszivitás tört elő belőlem, azután magányos lettem, szégyelltem magam, gátlásos és zárkózott lettem. Tini koromban feltettem magamnak a kérdést: mi értelme van az életemnek, ha én nem lehetek valaki? Ekkor egy fordulópont következett be. Bekerültem a helyi baptista gyülekezetbe. Már nagyon vágytam egy helyre, ahol elfogadnak, ahol nem kell bizonyítanom. A gyülekezetben tapasztaltam meg először, hogy feltétel nélkül szeretnek és akarják, hogy velük legyek. Itt voltak az első istenélményeim, itt tértem meg és döntöttem Krisztus mellett 13 évesen. Amikor megtértem, a bűnbocsánat által, a megtérésem által új identitást is kaptam Jézus Krisztusban. Többé nem cigánynak vagy magyarnak, vagy bármilyen más nemzetiségűnek vallottam magam, hanem Jézus Krisztusban megváltott embernek, Isten gyermekének, egy felbecsülhetetlen értéknek.
Nem mondhatom, hogy elértem volna a tökéletességet és nincs harcom a cigányságommal, de a megtéréssel elkezdődött a gyógyulási folyamat bennem. Isten folyamatosan tárja fel azokat a zeg-zúgokat, ahol sérüléseket szenvedtem. Mint amikor egy jó sebész a gyógyulás érdekében a szikével belemetsz az elfertőződött sebbe, de megteszi, hogy elindulhasson a gyógyulás folyamata. Teológusként elindulhattam a szolgálatban is, feleségemmel együtt szolgálhatunk a cigánymisszióban. Isten arra hív engem, hogy merjek konfrontálódni, és merjek cselekvő alanya lenni az életemnek, merjek a cigányságról kialakult képnek a formálója lenni. Legyek olyan, aki meghatározza, miként tekintenek a cigányságra a társadalomban. Már nem az a lényeg, hogy cigány vagyok, hanem, hogy Isten gyermeke vagyok. Istennek akarok dicsőséget szerezni az életemmel, a magaviseletemmel, a cselekedeteimmel. Egyedül Istené a dicsőség. Ő arra hív minket, hogy tagadjuk meg a múltunkban szenvedett sérülésekből fakadó hazugságokat, és helyettesítsük Isten igazságaival, amit Jézus Krisztusban kaptunk meg. Isten megbocsátott, szabaddá tett, eltörölte a bűneinket és új teremtések vagyunk Jézus Krisztusban. Isten egyedinek lát mindannyiunkat. Soha nem élt még egy olyan ember a földön, mint én vagy te. Arra hív Isten bennünket, hogy tapasztaljuk meg, hogy új teremtések vagyunk Jézus Krisztusban. Kívánom, hogy ez mindannyiunk számára valóság legyen.
