Papp János
Élt egyszer egy kisfiú… Jó kétszáz évvel ezelőtt született. Dobálta őt az élet, mert a szüleit hamar elvesztette. Németországban született, azután kikerült Skóciába különböző helyekre, különböző emberek közé. Azután megismerte Istent, és ez fordulatot hozott az ő életébe. Később visszakerült Németországba, Hamburgba. Ebben a városban megalapította az első baptista gyülekezetet.
Az európai baptista misszió atyját Johann Gerhard Onckennek hívják, akinek története hányatott sorsú történet. Amikor elkezdte a szolgálatát, rajta kívül nem sok baptista élt a kontinensen és Németországban, amikor viszont meghalt 40 000 baptista ünnepelte Istent csak Németországban.
Mikor Oncken a szolgálatát végezte, a város vezetői elutasították. Azt mondták, hogy baptisták itt nem voltak, nincs rájuk szükség. Nem volt elég ez a sok probléma, egyszer egy nagy tűzvész tört ki Hamburgban. A város kétharmada leégett. Az a kis gyülekezet óriási erőfeszítéssel mentette a sérülteket, és a saját kicsi kis helyére befogadta a még megmenthető égési sérülteket. Ezek után a város vezetői már nem tudták ezt a kis közösséget félre tenni. Isten megerősítette őket a szolgálatban, amikor szinte minden összeomlott körülöttük. Johann Gerhard Oncken küldte vissza a baptista misszionáriusokat Magyarországra, akik elkezdték a modernkori baptista missziót ebben az országban.
Az látszik ebben a történetben, ahogyan többször a Bibliában, hogy az emberi életben jönnek nehézségek, problémák, feszültségek. Állhatatosság. Róma 5, Zsidók 12:1-ben így olvassuk: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”
Az állhatatosság kifejezésnek az a tartalma, hogy akkor is, amikor a terhek egészen nehézzé válnak, nem ledobja az ember a válláról a terhet, hanem erőt kap, és tudja hordozni. Az állhatatos szolgáló az a szolgáló, aki viszi a terheket, és amikor el kezdenek kihullani körülötte, és a terhek a vállára kezdenek nagyon nehezedni, ő nem adja át másnak, hanem hordozza. Erőt kap az Istentől, és állhatatosan bírja vinni a terheket. Oncken és sokan mások a bibliai történelemben és az azóta lévő történelemben olyan emberek voltak, akiken keresztül Isten úgy tudta a szolgálatot megáldani, úgy tudott áttörést hozni a szolgálatba, hogy állhatatosak voltak. Sokféle kifejezésről beszélhetnénk a szolgálattal kapcsolatosan, csak kettőt hoznék. Isten állhatatosságra hív bennünket.
2000-es évek óta látok rá a baptista cigánymisszióra kicsit jobban. Vannak közületek néhányan, akik akörül kerültetek a szolgálatba. Vannak, akik később kerültetek ebbe. Vannak hullámvölgyek ebben is, mint minden ember életében, és általában a cigánymisszióban. De meggyőződésem, hogy Isten az állhatatosságot tudja megáldani, és az állhatatosságon keresztül tud olyan áttöréseket hozni, olyan jövőt munkálni, ami azután sokak számára erőforrás lehet.
2017-ben a Reformáció 500. évét ünnepeltük. Anabaptista elődeink az 1500-as évek végén, az 1600-as évek első felében éltek. A habánok egy-egy udvarházban jöttek össze. Volt olyan udvarház ahol hatszázan éltek együtt. Már abban az időszakban óvodát működtettek. A vallási türelmetlenség és az üldözésük sokféleképpen megnyilvánult, többek között úgy, hogy éjszakánként jött néhány ember és felgyújtotta a habán ház tetejét. Volt, hogy sokan benn égtek.
Anabaptista elődeink okos és imádkozó emberek voltak. Istenre figyeltek és kaptak néhány gondolatot, hogy nem fog megváltozni ez a helyzet, nekik kell valamin változtatni. Így találták ki a habán tetőket, amit azután Európaszerte éghetetlen tetőként „szabadalmaztattak”. Olyan agyag és nád rétegekkel készítették a tetőket, hogy ha fel is gyújtották, az egyik réteg átégett, de az az alatt lévő agyag cseréppé égett, és megállította a tüzet. Ilyen háztetőkkel védték meg családjaik életét. Nem adták fel, hanem Istentől új gondolatot kaptak. Jézus azt mondta Péternek: „Vesd ki a hálódat!” Péter kételkedik, hisz ő ért hozzá, ő halászott egész éjszaka, de azután…: „A te szavadra kivetem a hálómat.”
Kedves Szolgatársaim! Kezdjük újra és újra! Ha elégett a tető, ha valami elégett, akkor adjon Isten gondolatokat arra nézve, hogyan lehet újra és újra kezdeni. Lesz éghetetlen tető, lesz erő, lesz, amit ki lehet fogni. Amikor Péter újra kivetette a hálóját, volt hal benne bőséggel.
Amikor Isten szól, újra kell kezdeni! Tarts ki, indulj el, légy állhatatos! Legyünk állhatatosak a szolgálatban, és legyünk olyanok, akik újból és újból tudjuk újra kezdeni, azt, amire az Isten elhívott bennünket.
Tudom, hogy a cigánymisszióban sokszor szükség van erre, mert fájdalmas tapasztalat az, hogy annak a bizonyos fának a gyökere nem jó gyümölcsöt terem. De nem fordíthatunk hátat, hanem újra kell kezdeni!
Édesapámnak volt egy nagyon jó műhelye. Szerettem ott lenni, fúrni, faragni, barkácsolni, rendetlenséget csinálni. Apu többször mondta nekem, hogy rendet kellene tennem magam után. Barkácsműhely. Néha-néha, a hívő életre és a szolgálatra is barkácsműhelyként tekintünk. Neki-neki fog az ember, farag ezt is, azt is… majd lesz belőle valami… Nem gondolunk rá, mennyi lesz a forgácsa, milyen lesz a környezete.
A Krisztusnak végzett szolgálat nem barkácsolás, nem barkácsműhely! Az szent! Azért fontos látni ezt, hogy nem csupán állhatatosan kell kitartani a szolgálatban, hanem a hogyanra is figyelni kell. Önmagunk gondolatát szeretnénk megvalósítani, saját elképzelésünk alapján barkácsolni valamit, vagy az Istenhez igazodva végezzük a szolgálatot?!
Találkoztatok-e „100 forintos” bolttal?! Arról híres ez az üzlet, hogy mindenfélét lehet benne kapni, olcsó, és semmire nem jó. Nagyon olcsón, nagyon sok értéktelen dolgot lehet benne kapni. Csábító, de megjárjuk vele. Néha a szolgálatban is így gondolkodunk erről: nem akarunk sokat fizetni érte. 100 forint elég lesz. A semmiből viszont semmi jön ki. Igaz lehet ez azokra, akik szolgálnak, vagy azokra, akik a szolgálat kapcsán a gyülekezetben vannak. Emlékeztetlek benneteket arra, hogy az Úr Jézus Krisztus nem semmit, hanem mindent, az egész életét adta! A mindenből mindent lehet, a semmiből pedig semmit.
Az életünkben időről-időre elmehetünk olyan helyekre, ahol megnézhetünk régi dolgokat. Az 500 éves Reformáció kapcsán megnyílt az Igeidők kiállítás a Nemzeti Múzeumban. Régi orgona, Biblia, habán emlékek. De ha elmennek a múzeumba az emberek, onnan haza is mennek. Múzeumban nem élnek emberek, csak ellátogatnak oda. A hívő szolgálat nem valamiféle muzeális értékőrzés. Sokszor identitáskérdésekről beszélünk, néha cigány és magyar baptista testvérek is ragaszkodnak általuk nagyon fontosnak vélt múltbeli dolgokhoz. Miközben ezek szépek és értékesek lehetnek, mi nem arra vagyunk hivatottak, hogy múzeumőrök legyünk. Nekünk az életet kell munkálnunk a szolgálatban, amiben vagyunk.
Arra hívlak benneteket, hogy állhatatosan, újra és újra kezdve végezzük a szolgálatot, de úgy, mint akik nem magunkat valósítjuk meg, nem olcsó termékekként gondolunk rá, nem múzeumot építünk és tartunk meg.
Amikor a baptista cigánymisszióról közösen gondolkodunk, fontos látnunk egy folyamatot. Jelen vannak baptista cigány gyülekezetek vezetői, képviselői. Jelen vannak magyar szolgálattevők, akik a cigányok között végeznek szolgálatot. Jelen vannak olyan intézmények vezetői, akik másképp szolgálnak. Az elmúlt 18-20 év arról szólt, hogy magyarországi baptisták között elvétve lehetett cigányokról beszélni. Elindult a munka, és létrejöttek cigány gyülekezetek, felálltak szolgálattevők. Voltak bukások, voltak felemelkedések, voltak elesések, azután újrakezdések. Sok minden történt, de léteznek. Újabb és újabb generációi állnak elő a cigánymissziós szolgálóknak. Közben a 2011 körül létrejött egy baptista intézményrendszer. 49 oktatási intézményt vett át a Baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat. Azóta ezek a szolgálatok tovább bővültek. Hogyha megnézzük milyen mértékben vagyunk jelen baptisták a cigánymisszióban az oktatási rendszeren keresztül, azt kell látnunk, hogy bár nincsenek teljesen egzakt statisztikai adatok a cigányságra vonatkozólag, de legalább háromszor annyi cigány gyermek, fiatal tanul az oktatási intézményeinkben, mint általában véve a társadalomban. Mi háromszor annyira érintettek és érzékenyek akarunk lenni ebben a kérdésben. Létrejöttek a szociális intézményeink, ahol nap, mint nap közel harmicezer emberrel találkozhatunk. Ezek között az emberek között a baptistákon keresztül nagyon sok cigányemberrel találkozhatunk akár az ételosztásokkal, akár a házi gondozással, bentlakással, szenvedélybetegséggel örökbefogadással kapcsolatosan. Van egy folyamat: vannak gyülekezetek, vannak szolgálattevők a cigány és magyar közösségekben, vannak oktatási és szociális intézmények. Az az imádságom a jövőre nézve, hogy ezek ne elszigetelten működő, belül élő közösségek legyenek, hanem kialakuljon egy látás, amit Istentől kapunk, de együtt értjük meg. A gyülekezetek alapot tudnak képezni arra, hogy az intézmények szolgálatában hogyan tudnak bekapcsolódni és hogyan tudják fogadni és erősíteni az újabb és újabb generációkat, hogy ezek az intézmények segíteni tudnak ezekben a gyülekezetekben azáltal, hogy az emberekkel kapcsolatban vannak. És ez az egész arról szól, hogy cigányok és nem cigányok az Isten országának az evangéliumát megélik, és tovább adják a maguk környezetében, hitelesen, eredményesen.
„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.” (Zsidók 12:28) A szolgálat belső motivációja a hálaadás. A tanúságtétel nem arról szól, hogy megpróbálunk azok lenni, hanem a Szentlélek által „lesztek nékem tanúim”. Akit a Szentlélek Isten betölt, akit megváltott, aki az országnak a részévé válik az hálából szolgál. Ez pedig megállíthatatlan. Van itt két fogalom, amellyel sokat küzdöttem: tisztelettel és félelemmel. Többféle fordítása is van, de akárhogyan is próbáljuk visszaadni, nem lehet kivenni belőle egy olyan jelentéstartalmat, ami arról beszél, hogy kapjuk össze magunkat.
Egyik barátom mondta, hogy a legjobb munkás is elromlik, ha nincsen számonkérés. Bennünket Isten számon kér! Nem lehet úgy szolgálni, hogy elkávézgatok az életem végéig. Kegyesen, tisztelettel, sokféle módon lehet végezni, de van egy olyan elem, amit istenfélelemként olvasunk, amibe beletartozik, hogy nem akárkinek végezzük ezt. Valaki olyan halad velünk, előttünk összekötöttségben, akinél porszemnél is porszemebbek vagyunk. Nem végezhetem akárhogy a munkát, nem barkácsolhatok, nem száz forintokat számolgatok, nem lehetek akármi. Tisztelettel és félelemmel… Számon kér az Isten!
Segítsen az Úr bennünket arra, hogy állhatatosan szolgáljunk, hűséggel, hogy kezdjük újra meg újra! Adjon az Isten bölcsességet, hogy feltaláljuk a mai habán tetőket, úgy szolgáljunk, hogy abban ne magunkat, hanem az Istent ábrázoljuk, mindent beleadva és a jövőt munkálva. Segítsen az Úr bennünket, hogy tisztelettel és félelemmel tegyük ezt, mert nem akárkinek szolgálunk!
(Elhangzott 2018. április 7-én, a Debrecenben megtartott Országos Baptista Cigánymissziós Napon)
